HÍREK->Archívum

Szakmai hírek Kulturális és egyéb hírek Keresés a hírekben

 
MaReSz tisztújító közgyűlés
2012.06.12.

A közgyűlésen a 2010. júniusában megválasztott elnökség kétéves tevékenységéről szólva Ganczer Gábor elnök hangsúlyozta, hogy meghatározó szakmai szervezetnek számít a MaReSz, amelynek véleményét több jelentős témában is kikérték. Emlékeztetett rá, hogy egyszerűsítették a kibővitett elnevezésű MaReSz Alapszabályát, amit a közgyűlés el is fogadott, s most a Szervezeti és Működési Szabályzat korszerűsítésén a sor. 2011. márciusában sikeres MaReSz Napot tartottak, amelynek tapasztalatait felhasználva kellene a következőt megszervezni. Az idén erre nem került sor, mert ehelyett a szövetség megalakulásának 20. évfordulója megünneplésére szervezett rendezvényt az Elnökség. Megújult a MaReSz honlapja, a szövetség tagjai a hírek mellett a "tagi információk" menüpontban olvashatnak tájékoztatást a szövetség életéről. A kommunikációt erősítette az Elnökség a honlap információi mellett a havonta megjelenő elektronikus hírlevéllel.
    Ganczer Gábor hangsúlyozta, hogy a 113 tagú szövetség belső életét tíz éve a tagozatok működtetik - többségükben hatékonyan. A tagozatvezetők évente beszámoltak a tagozat működéséről. Jelenleg a Kongresszus- és konferenciaszervező tagozatot Benyhe Ildikó, a Kiállítás-szervező és kivitelező tagozatot Tornyai Péter, a Rendezvényhelyszín tagozatot Gőcze Balázs, a Rendezvényügynökségi tagozatot Bakró-Nagy Hédi, a Rendezvénygasztronómia tagozatot Semsei Rudolf, a Rendezvénytechnika tagozatot Glatz Gábor vezeti.
    A MaReSz Elnöksége kezdettől jó kapcsolatot alakított ki a kormányzati vezetőkkel, így az NGM helyettes-államtitkárával és a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatójával. A kormányzati jogszabályok kialakításában is állást foglalt, s igyekezett a szakma érdekeinek megfelelően befolyásolni az elképzeléseket. (Pl. a West-Balkán tragédia után a rendezvények biztonságáról szóló határozatokban vagy éppen a turizmus törvény vitája során.) Jelenleg a Budapest Turisztikai Desztináció Menedzsment Nonprofit Kft. felkérésére a Budapest Turizmus Stratégia kidolgozásában működik közre.
    A beszámoló, majd a Felügyelő Bizottság jelentésének elfogadása után tagsági ügyekről volt szó: megszűnt a tagsága a Bonus Party Service Kft.-nek, a Hunguest Hotels Zrt.-nek, az MLSZ Edzőcentrum Kft.-nek, a SensationEvent&Congress Kft.-nek, a Set-UP. Kft.-nek, a TIP-EXPO Kft.-nek és a Tojás Kézműves Egyesületnek. Új tag lett: a Balance – 99 Zrt., a ForEvent Kft., a Hotel Magyar Király és az Event Express Kft.
    Némi szabályzat-értelmezési vita közepette sikerült a következő két évre megválasztani a MaReSz új Elnökségét: Ganczer Gábor (Hungexpo) maradt az elnök, kikerült az elnökségből Stefkóné Vermes Judit (első alelnök), Morlin Franciska és Simon Gábor.  Az új első és második alelnöknek Benyhe Ildikót(Congressline Rendezvényszervező), illetve Harmati Pétert (Eger-Park Hotel) választották. Az elnökségben maradt Bacsi Krisztina (Danubius Hotels Group), Bakró-Nagy Hédi (Ragazzart), és Semsei Rudolf (Budapest Party Service) eddigi második alelnök. Új elnökségi tag lett (a két alelnökön kívül) Rókusfalvy Gábor (Roxer Event & More), aki egyúttal a profi reklámügynökségek szövetségének, a MaKSz-nak is elnökségi tagja.
    A választások során szabályértelmezési vita alakult ki, s a La Fiesta képviselője meg is jegyezte: Semsey Rudolf "lefokozásával" a catering vonal - szerinte - vissza lett szorítva. Semsey maga kijelentette: úgy véli, a tagság kettészakadt, s nem értette, mi okozta a feszültséget...
    Ganczer Gábor régi-új elnök zárszavában megköszönte az eddigi elnökség munkáját és reményét fejezte ki, hogy az új elnökségi tagok új színt hoznak a szövetség munkájába.
     A 20 éve Ihrig Péter szervezésével létrehozott MaReSz születésnapjára az elmúlt két évtized felidézésére egy kisfilm is készült, az elnökségi változásokra felfűzve – fényképekkel, szöveges kísérettel. Díjakat, okleveleket kaptak a szakmai téren kiemelkedően teljesítő tagok, de két olyan egyetemista is, akik elindultak a szövetség által meghirdetett „Rendezvények 20 év múlva”-versenyen. A Kopaszi gáti Öböl-házban a büféasztalok roskadoztak a finomságoktól, természetesen születésnapi tortát is felszeleteltek. A jelmezbe öltözött hostesseknél lehetett különféle játékokat kipróbálni, zenélt a Four Fathers, a Back II Black, éjfélig pedig dj-k szolgáltatták a zenét a tánchoz.