HÍREK->Archívum

Szakmai hírek Kulturális és egyéb hírek Keresés a hírekben

 
MaReSz Nap március 19-én - új elnökségi tag a közgyűlésen
2012.11.20.

A MaReSz idei második tanácskozását nagy izgalmak közepette készítették elő, hiszen sokakat megosztott a júniusi közgyűlésen történt választás. Így nem volt véletlen, hogy már a napirend megszavazása előtt javasolták az új elnökségi tag megválasztásának előre hozását, s kétharmad ezt jóvá is hagyta. Végül 52 %-ot kapott Vaskó Tünde, a Visualpower Kft. marketing igazgatója, aki elegánsan megköszönte az elnökségből így kikerült Semsey Rudolf eredményes munkáját. Ezután Ganczer Gábor elnök váratlan elfoglaltsága miatt Benyhe Ildikó első elnökhelyettes olvasta fel az elnöki beszámolót az elmúlt 5 hónapról. Mint hangsúlyozta, a legfontosabb feladat a korábban felesleges vitákat lehetővé tevő Szervezeti és Működési szabályzat egyes passzusainak a korszerűsítése volt, illetve az, hogy összhangban legyen az Alapszabállyal. Emellett az elnökség igyekezett ösztökélni a tagozatokat, hogy ott minél érdemibb munka legyen. Külön kiemelte azt a találkozót, amikor  a MaReSz  képviseletében Benyhe Ildikó és Semsey Rudolf is részt vett a fővárosi turizmusban érdekelt szakmai szervezetek vezetőinek tanácskozásán, amelyet az új Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. vezetője, Vitézy Zsófia hívott össze. Az elnöki beszámoló fontosnak mondta a jövő rendezvényszervezőinek a képzését, s ezért felvették a kapcsolatot az érintett felsőfokú intézményekkel, főleg a Miskolci Egyetemmel és a Budapesti Kommunikációs Főiskolával. Eredményesnek nevezte a részvételt a Business Travel Show-n, majd jelezte, hogy jövőre ismét lesz MaReSz Nap, méghozzá március 19-én, "Innováció a rendezvényszervezésben" címmel.
    A jövő évi pénzügyi és gazdasági terv kismértékű (330 ezer Ft-os) eredményt irányoz elő (10,17 mó bevétellel és 9,84 mó Ft kiadással számolva). Egy kérdésre válaszolva elhangzott, hogy a szövetségnek van 4,2 mó Ft tartaléka is. A beszámolót nagy többséggel elfogadta a közgyűlés.
    A tagsági ügyekről szólva Horváth Ágnes főtitkár közölte, egy tagfelvétel történt: a Silouette Rendezvényszervező Kft lett a szövetség 114. tagja.
A közgyűlés ezután a kitüntetésekről szavazott:
    Az elnökség által "Az év rendezvényszervezőjének" ajánlott Márta István (Kapolcs, Új Színház, most pécsi Zsolnay Kulturális Negyed) és Rókusfalvy Gábor (Roxer, Etyeki Fesztiválok) közül a résztvevők Mártát választották. Ezután "Az év rendezvényszolgáltatójának javasolt Szántó András (SYMA) és Csekő Anita (Tanyacsárda kereskedelmi vezető) közül Szántóra voksoltak. A jogszabályok nyújtotta lehetőség miatt az idei MaReSz Díjat egyaránt megkapta a két jelölt: Horváth Ágnes főtitkár és Morlin Franciska (Chemol Travel) volt elnökségi tag.
    A Szervezeti és Működési Szabályzat vitájában sokan felszólaltak, s különösen a tagfelvétel elektronikus módszeréről, illetve a közgyűlésen történő kizárólagos lehetőségéről volt ellentét. Végül is az előbbi került túlsúlyba a szavazás során. Ugyancsak éles felszólalások voltak arról, hogy lehessen-e a közgyűlésen is jelöltet állítani az elnökség választásakor (ami lehetőséget nyújtana a helyszíni hangulat befolyásának...), vagy csak előzetesen, elektronikus jelöléssel és alaposabb előkészítéssel lehessen jelölni. Végül itt is az elektronikus (e-mailes) jelöltállítás került túlsúlyba, de a MaReSz közgyűlés úgy döntött, hogy a következő, jövő tavaszi közgyűlésen ismét előtérbe kerül az SzMSz és az Alapszabály korszerűsítése. (Forrás: Eventer tudósítás, 2012.11.20.)