HÍREK->Archívum

Szakmai hírek Kulturális és egyéb hírek Keresés a hírekben

 
Nyereséggel zárt a Balaton Sound és a VOLT Fesztivál
2009.07.15.

A fellépők és a látogatók mellett úgy tűnik, a helyiek is elégedettek a fesztiválokkal. Ez tűnik ki például Zamárdi alpolgármesterének, Egyed Zoltánnak a szavaiból, aki úgy nyilatkozott, hogy ötéves szerződést kötött a város a Sound szervezőivel. Mint elmondta, komoly anyagi bevétele származik a városnak a fesztivál létéből és természetesen a turisztikai vonzereje is jelentős. „Azt reméljük, hogy aki itt jár, megszereti Zamárdit és a Balaton legszebb panorámáját látva visszajár majd” - fogalmazott Egyed Zoltán. A Balaton Sound fesztivál tovagyűrűző gazdasági hatásait is figyelembe véve, a rendezvény által generált 1,58 milliárd forintos összköltés 816 millió forint GDP hozzájárulást, és 340 millió forint teljes adóbevételt jelentett 2008-ban. Amennyiben a fesztivál által generált összköltés idén eléri az 1,8 milliárd forintot, azaz a tavalyi eredménynél 15 százalékkal magasabb értéket, a rendezvény miatt létrejövő adóbevétel a multiplikátor hatások révén meghaladhatja majd a 420 millió forintot. Összességében tehát kijelentjük: ez a fesztivál tetszik a fellépőknek, jó a látogatóknak, hasznos a helyieknek és bevételt generál az országnak. A Sziget Fesztiválról Gerendai Károly fő szervező úgy nyilatkozott, hogy szeretnék hozni a tavalyi 365 ezres látogatószámot. A Sziget szponzori bevételei 25 %-kal csökkentek, a VOLT Fesztiválé stagnált, a Balaton Soundé emelkedett. A jegyárakat már az áfa-emelés előtt is növelték, nem úgy, mint a július 15-19-i tokaji Hegyalja Fesztivált szervező Deltafest Kft, amely reméli, hogy túlszárnyalják a tavalyi 65 ezres létszámot. (Forrás: Menedzser Fórum, kultura.hu, 2009.07.13.)