HÍREK->Archívum

Szakmai hírek Kulturális és egyéb hírek Keresés a hírekben

 
Pro Turismo kitüntetések - Makray Balázs
2009.09.24.

Az 1989-ben létrehozott díjban évente 12 szakember részesül. Szeptember 23-án Varga Zoltán önkormányzati miniszter Pro Turismo díjat adott át az idegenforgalom különböző területein tevékenykedő szakembereknek. A kitüntetést a turisztikai tevékenység irányításában, tervezésében, szervezésében, a nemzetközi turisztikai kapcsolatok terén végzett kiemelkedő munka elismeréseként a turisztikai ágazat irányításáért felelős miniszter adományozza. A kitüntetettek személyére a turisztikai szakállamtitkár, valamint a Nemzeti Turisztikai Bizottság társelnöke által vezetett, a turisztikai szakma tekintélyes képviselőiből álló Pro Turismo Díj Bizottság tesz javaslatot a miniszternek.
És bár az 1989-ben alapított díjjal a kitüntetettek pályafutását ismerik el, Ujhelyi István, az NTB elnöke pohárköszöntőjében emlékeztetett rá, hogy a Pro Turismo nem életmű-díj, ezért a kitüntetettek még ne gondolkozzanak a visszavonuláson.

    A Pro Turismo idei díjazottai:
Czeglédi Gyula, a Hungarospa Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő és Egészségturisztikai Zrt. vezérigazgatója;
Fejér Vilmos, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Balatoni Vízügyi Kirendeltségének vezetője;
Fekete László, a Budapesti Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója;
Makray Balázs, a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője;
Mosonyi József, a Danubius Hotels Nyrt. belső ellenőrzési igazgatója;
Némedi György, a Danubius Szálloda és Gyógyfürdő Nyrt. tanácsadója;
Németh József, a Csajda Csárda ügyvezetője;
Szebeni Zsolt, a Turizmus Idegenforgalmi Kiadó Kft. ügyvezető igazgatója;
Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója;
Vadas Vera, az Aviv Travel Trade 2000 Kft. ügyvezető igazgatója;
Yamada Hiroko, a Magyar Turizmus Zrt. Japán Külképviseletének munkatársa;
Zimányi Zsófia, a Budapesti Fesztiválközpont Nonprofit Kft. igazgatója.

    Idén első alkalommal miniszteri elismerésben részesült négy, a magyar turisztikai szektorban működő külföldi befektető, cégvezető, menedzser:
Sir Bernard Schreier, a Danubius Hotels Nyrt. Igazgatóságának elnöke,
Marcus van der Wal, a Kempinski Hotel Corvinus vezérigazgatója,
Josef Mutsch, a Mutsch Reisen Gmbh. tulajdonosa, valamint
Antoine Guego, az Accor-Pannonia Hotels Zrt. vezérigazgatója.
Kopócsy Andrea, a K + K Hotel Opera igazgatója, a Magyar Szállodaszövetség elnöke is szerdán vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét, melyet Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke augusztus 20-a alkalmából, az idegenforgalom, a vendéglátás terén végzett sokoldalú vezetői munkásságáért, a szállodaipar érdekében végzett szakmai-közéleti tevékenysége elismeréséül adományozott.
(Forrás: Turizmus Online, 2009.09.23.)