HÍREK->Archívum

Szakmai hírek Kulturális és egyéb hírek Keresés a hírekben

 
EU elnökség: Gödöllő felkészült
2010.12.19.

Bár a lovarda felújításához csak szeptember elején kezdhettek hozzá, a Gödöllői Királyi Kastély hosszú évek óta fejleszti a műemlékegyüttest, mely kiváló lokációja mellett éppen e készültségi foknak köszönhette, hogy a legtöbb kiemelt eseményt fogadhatja. A kastélyegyüttes rekonstrukciójára az elmúlt három évben 2,6 milliárd forintot költöttek, melynek köszönhetően újabb lakosztályokat és épületszárnyat adtak át, megújult a kastélykert, a barokk színház, s most a legújabb etapban a lovarda és a barokk istálló is. Itt tartják a mintegy 260 elnökségi rendezvény legtöbbjét, a 16 miniszteri szintű ülés közül például 14-et, s lesz további 20, uniós és harmadik országbeli találkozó is, melyet szintén a magyar elnökség idején tartanak. Az üléseknek a lovardában kialakított 640 négyzetméteres, oszlopok nélküli rendezvényterem ad otthont, mely széksorosan akár 500 főt is befogadhat, ültetett körasztalos gálaétkezések alkalmával 230-250 személyt fogadhat. Alatta egy újabb, 700 négyzetméteres rendezvényszinten két 80 személyes szekciótermet és a megfelelő számú vizesblokkot alakítottak ki. A rendezvényhelyszín önálló bejáratot is kapott, így az érkező delegátusok a konferenciateremhez legközelebbi ponton léphetnek a kastélyba, az odajutást pedig a műemlékegyüttestől egy km-re nemrég átadott új autópálya lehajtó segíti.
    A 27 delegáció munkaállomása, az elnökségi titkárság, a biztonsági szolgálatok irodái a kastély nyáron átadott épületrészeiben helyezhetők el, az újságírókat pedig a kastély főbejáratától 100 m-re lévő, frissen felújított művelődési központban kialakított sajtóközpont szolgálja majd ki.
A szigorú biztonsági protokollnak megfelelően az uniós tanácskozásokkal érintett napokon a jövő év első felében a kastély és a kertje is zárva lesz, az egyéb napokon – az idén nyáron átadott új lakosztályok kivételével látogatható lesz a műemlékegyüttes. Ujváry Tamás elmondása szerint a rendezvénynapokról készült táblázatot a jövő hétre már hozzáférhetővé teszik a szakma számára. Ugyancsak a szakma számára fontos információ, hogy az uniós rendezvényekkel összefüggésben új helyre költöztetik a turistabuszok parkolóját.
Nemcsak a kastély, Gödöllő városa is felkészült, hogy legszebb arcát mutassa az illusztris vendégeknek. A belváros rekonstrukciós program keretében 2-3 hét múlva befejeződik a főtér felújítása, megújult több közpark, a közeli máribesnyői kegytemplom előtti filagória, Norvég Alapból elnyert támogatásból elkezdődött a vasútállomás Ybl-tervezte Királyi Várójának rekonstrukciója. 
    A  város nemrég megvette a kastéllyal szembeni, igen méltatlan állapotú egykori testőrlaktanyát, melyben a tervek és sikeres pályázatok nyomán méltó körülmények között helyezhetik el a város turisztikai látogatóközpontját – erre már csak az uniós rendezvények után kerülhet sor. (Forrás: Turizmus Panoráma, 2010.12. 18.)
    December elején váratlanul leváltották a Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját, Révész T. Mihályt, aki 5 évig irányította a kastély-komplexumot. A lépés minden bizonnyal a kormányzat betartása azért, mert Gödöllő közkedvelt polgármestere, az újraválasztott Gémesi György nem volt hajlandó behódolni, miután becsapták. Áprilisban nem indult képviselőjelöltként és támogatta a Fidesz jelöltjét, mert megígérték neki, hogy őt támogatják az októberi önkormányzati választáson. Ennek ellenére jelöltet indítottak ellene, aki viszont csúfosan megbukott... (Eventer)