HÍREK->Archívum

Szakmai hírek Kulturális és egyéb hírek Keresés a hírekben

 
Budapesten megnyílt a RAM Colosseum
2011.04.15.

Helyet kapott itt a RaM Colosseum multifunkciós rendezvényterme mellett, étterem, könyvtár, idősek klubja, rekreációs tér, és garázs is. A RAM célközönségnek részben a kerületben lakókat tartják, de számos nemzetközi produkció is látható lesz az itteni színpadon, így nem csak e városrész lakóit szolgálja az új kulturális létesítmény, ahol évi 150 000 látogatóra számítanak. A nagyterem hidraulikával működtetett, szintekre osztott és eltolható nézőtere kuriózumnak számít Budapesten. A működtető ExpreiDanceTársulat évente 70 saját előadással és sok vendégprodukcióval, illetve nagyobb rendezvényekkel igyekszik megtölteni a legkorszerűbb technikával felszerelt rendezvénytermet. A nyitó napon az ExperiDance kilencedik, Forrás című egész estét betöltő produkciójának ősbemutatóját láthatta a közönség. A rendező-koreográfus Román Sándor szerint ez a mű fordulópontokkal, katarzisokkal és kudarcokkal teli életünk „forrására” keresi a választ, 30 táncos és közel egy tucat profi szertornász közreműködésével.
     A Vadász György vezette építészcsapat megálmodta közösségi ház épületegyüttese egy virágra emlékeztet: a központi részt („bibe”) négy önálló, különböző funkciókat ellátó „szirom” vesz körül. Az átriumot körbefutó előcsarnok kiállító teremként is funkcionálhat. A közösségi ház hűtési-, fűtési és szellőztetési rendszerének ellátását túlnyomó részt alternatív energiaforrás biztosítja. A klimatizált épületben számítógép vezérli a környezetkímélő levegő-levegő hőszivattyús rendszert. "Az épületnek fosszilis energiából származó károsanyag kibocsátása nincs, mivel az említett hűszivattyú mellett távfűtés gondoskodik a megfelelő hőmérsékletről akkor, amikor a hőszivattyús rendszer a külső hőmérséklet miatt kevésnek bizonyul."-mondta az intézmény műszaki igazgatója. Az építkezés során nagy figyelmet fordítottak a környezet megóvására. Az épületek tetőszintje zöldfelület, ahol a „virágszirmok” növény beültetései a négy évszakot szimbolizálják. (Forrás, MTI, HVG.hu, 2011.04.15.)