HÍREK->Archívum

Szakmai hírek Kulturális és egyéb hírek Keresés a hírekben

 
A Forma 1-es verseny 14 milliárddal járult a GDP-hez
2011.12.05.

A Hungaroring Zrt. elnök-vezérigazgatója a Digi Sport televíziós csatorna pénteki Reggeli Start című műsorában az autós gyorsasági világbajnoki futam megrendezését nagyon jó üzletnek nevezte az ország számára, és nem fél attól, hogy a Magyar Nagydíj lesz az egyik olyan európai verseny, amelyik kikerül a versenynaptárból. Bernie Ecclestone, a Forma-1 elsőszámú ugyanis úgy nyilatkozott, hogy a jövőben várhatóan csak öt európai futam lesz az F1-es naptárban.
"Nagyon jó a viszonyunk Bernie Ecclestone úrral, s szerintem a mi szerződésünk biztonságban van. Ha tudjuk teljesíteni azokat a feltételeket, amelyeket a szerződésben vállaltunk, akkor úgy érzem, 2016-ig nem vagyunk veszélyben" – hangsúlyozta Gyulay, aki szerint a két spanyol verseny közül az egyiknek, valamint a belga futamnak van a legnagyobb esélye arra, hogy kivegyék a programból.
    Hozzátette: ahhoz, hogy utána is legyen verseny Magyarországon, két-három év múlva el kell kezdeni tárgyalni a hosszabbításról, s 2014-ben jelentős beruházást kell elvégezni a mogyoródi pályán. Ennek pontos összegét nem nevezte meg, csak annyit mondott, hogy ez kevesebbe kerül majd, mint egy futballstadion felépítése. Az elnök-vezérigazgató ugyanakkor elismerte, hogy a Hungaroring a legrégebbi pálya a jelenlegi Forma-1-es helyszínek között.
"A főépület és a lelátórendszer sem mondható nagyon korszerűnek, ennek ellenére a csapatok és az FIA is nagyon szereti a mi pályánkat. Ezzel kapcsolatban nincs félelmem" – fogalmazott, majd azzal folytatta, a mogyoródi helyszín és a modern Forma-1-es pályák között akkora a különbség, mint futballhasonlattal élve a Hungária körúti MTK-stadion és a müncheni Allianz Aréna között.
    "Az biztosan nem fog menni, hogy 2014-ben azt mondjuk Ecclestone-nak: hosszabbítsuk meg a szerződést, majd mutatunk neki egy makettet, hogy a pálya 2016 után így fog kinézni." - tette hozzá. Gyulay hangsúlyozta, ez a jelentős fejlesztés nem kizárólag állami pénzből valósulhat meg, mert felhasználhatnak hozzá pályázati pénzeket, s van a fiókjában egy olyan terv is, amelynek megvalósításával önfenntartóvá lehetne tenni a pályát: "Ne feledjük, hogy Mogyoródon egy 128 hektáros sportingatlanról van szó. Akár megújuló energiával is lehetne fűteni, vagy világítani. Lehetne áramot is termelni, rengeteg lehetőség van, s vizsgáljuk a pályázati lehetőségeket is. Ne csak azt mondjuk, hogy ennyi pénz kell, hanem azt is, hogy a pálya a saját lábán álljon meg."
Az elnök-vezérigazgató elárulta, akkor ugrik ki majd a fiókjából ez a terv, amikor megnyílnak a pályázati lehetőségek.
    "Akkor oda kell állni az aktuális kormány elé, s azt mondani, hogy nekünk van egy olyan tervünk, amivel a pálya megállhat a saját lábán. És azt is be tudjuk bizonyítani, hogy egy év alatt nyereségessé tudtuk tenni magát a gazdasági társaságot és ez nagy eredmény" – fogalmazott, majd hozzátette, idén valószínűleg nyereséggel zár a Hungaroring Zrt., ráadásul úgy, hogy ebben az évben 380 millió forint hitelt is visszafizetett.
    A pálya kihasználtságával kapcsolatban elmondta: idén körülbelül száznegyven egynéhány napon hasznosították a pályát, s 111 nap már jövőre is le van kötve. Véleménye szerint ez egy nagyon jó szám, mert az időjárás miatt egy évben maximum 160-170 nap lehet használni a Hungaroringet. Beszélt arról is, hogy most már a zrt. saját csapatot állított fel a pálya értékesítésére, s céljuk, hogy jövőre is minél több olyan esemény legyen a pályán, amely sok magyar nézőt vonz. (Forrás: MTI / Digi TV, 2011.12.04.)