HÍREK->Archívum

Szakmai hírek Kulturális és egyéb hírek Keresés a hírekben

 
Budapesti konferencia a hivatásturizmusról
2015.11.28.


A hivatásturizmusról tartott október 26-i konferencián a moderátor, Faragó Hilda, a Budapest Metropolitan Főiskola, Hivatásturizmus szakirány vezetője a tanácskozás fontosságára utalva kijelentette: „Nagy öröm, hogy ma a MICE-ról beszélünk, hiszen évek óta nem rendeztek kifejezetten a hivatásturizmusról szóló rendezvényt". Szalay-Bobrovnickzy Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese a konferencia fővédnökeként hangsúlyozta: a MICE szektor fejlesztéséhez a főváros részéről tudatos gondolkodásra van szükség. Örömteli az új helyszínek létrejötte, a számok is kedvezőek annak ellenére, hogy a növekedés mögött még nincs ott az a koncepcionális fellépés, aminek a turizmusfejlesztési stratégiában kell kiteljesednie. Kiemelte azt is, hogy a főváros a konferenciaközpont felépítésének támogatása mellett igyekszik támogató környezetet kialakítani a MICE szektor számára. Anna Górska, a XXI. Varsó Expo üzletfejlesztési igazgatója azt ecsetelte, miként változtatta meg Gdansk gazdaságát és milyen eredményeket ért el a 2005-ben megalakult, térségi képviseletet ellátó Gdansk ConventionBureau, és miként lett az iroda munkájának eredményeként Gdansk a 3. legjobban ismert konferencia desztináció Lengyelországban. Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes-államtitkár a hazai turizmus szerepéről megtartott előadásában arra kereste a választ, hogyan számíthat az ország turizmusa a gazdaságra, és az ország gazdasága a turizmusra? A szakember elmondta: a nemzeti turizmusfejlesztési koncepció a turizmusfejlesztés főbb irányait és az ezekhez kapcsolódó forrásokat határozza meg a 2015-2025 közötti időszakra, fontos célja, hogy hazánk Európa legnépszerűbb egészségturisztikai desztinációjává váljon. A koncepció elemei a közös aktivitásra felhívó címeket kaptak: Legyünk jól informáltak! (kutatás), Legyünk attraktívak! (termékfejlesztés), Legyünk jobban láthatóak! (nemzeti turisztikai marketingtevékenység), Legyünk felkészültek! (oktatás). Elhangzott az is, hogy a budapesti konferencia és programturizmus fejlesztéséről önálló előterjesztés készül, jelenleg jóváhagyás alatt van. Glázer Tamás, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese a Kongresszusi és Nemzetközi Igazgatóság munkáját és az eddigi eredményeket elemező előadásában kitért arra, hogy a MICE szegmens nem nő a hazai turizmussal megegyező dinamizmussal. Örömteli viszont, hogy a nemzetközi konferenciákon átlagosan 149 fő vett részt, ami 16 százalékos növekedést jelent. Fontos céljuk a Kongresszusi Iroda korszerű és hatékony működtetése, a kongresszusi pályázati alap kiírása, a Konferencia Nagyköveti Program és a Sportnagyköveti Program átgondolása, új elemekkel való kiegészítése. Bejelentette azt is, hogy a külképviseletek a jövőben az eddigieknél fokozottabb MICE tevékenységet végeznek majd. Rácsai Ágnes, a Microcosmos Utazási Kft. cégvezetője a MICE turizmus jelenlegi helyzetét és jövőképét a budapesti DMC-k szemével elemezte. Aggasztó, hogy több helyszín jövőjével, foglalhatóságával kapcsolatban (Szépművészeti, Iparművészeti, Néprajzi Múzeum, Budai Vár, Liget Projekt egységei) nincsenek információik, sajnálatos, hogy több új beruházásnál nem történt előzetes konzultáció a piaci hasznosításról (Várkert Bazár, Bálna), nincs válasz arra, miként tudjuk Magyarországra vonzani a magas büdzsével rendelkező eseményeket, hiány van nagy kapacitású gálahelyszínekből, az állami helyszínek kizárólagos helyszínei sokszor vörös posztót jelentenek a partnerek szemében. Kristóf Anita, a Hungexpo vendégrendezvény értékesítési igazgatója kiemelte: ugyan egyelőre Európa a fő fogadópiaca a nemzetközi rendezvényeknek, de folyamatosan új helyszínek szállnak be a ringbe, ezért a szektorban egyre szorosabb a verseny. A desztinációk választásánál a költségek mellett az élmény, a hozzáadott érték kerül előtérbe. A legújabb kutatások alapján az is látszik, hogy a helyszínek több mint 70 százaléka tervez felújítást vagy bővítést. Az igények a szervezői oldalon is megváltoztak, az együtt gondolkodás és a partneri viszony mindennél fontosabb. A szakember szerint nagy szükség lenne a MICE szektor erejét bemutató gazdasági hatástanulmányra. Kelecsényi Ágnes, a Turizmus Kft. marketing- és értékesítési igazgatója az idén debütáló MICE Business Day kapcsán elmondta: az eseményre november 26-ig összesen 60 hazai és nemzetközi kiállító regisztrált, az eddigi jelentkezések alapján 180 potenciális vásárlót várnak a december elsején megrendezendő programra a Groupama Arénába. A MICE Business day-en minden kiállítónak saját online órarendje van, a tárgyalásokra előre egyeztetett időpontokban zajlanak majd, a tartalmas programot kerekasztal beszélgetések zárták. A programot a lehetőségeket és a problémákat körbejáró őszinte panelbeszélgetés zárta, ahol a szakemberek hangsúlyozták: a jövőt illetően erős aggodalomra ad okot a szolgáltatóiparban már idén is tapasztalt munkaerőhiány. (Turizmus Panoráma, 2015.11.28.)