HÍREK->Archívum

Szakmai hírek Kulturális és egyéb hírek Keresés a hírekben

 
Bedőlt a Balatonring projekt - elmaradnak a motorfutamok
2010.03.16.

Március 12-én Őry-Kovács Katalin, az MFB kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta: a szerződés előtti jogi átvilágítás olyan kockázatokat tárt fel, ami miatt az MFB úgy döntött, jelzi a tulajdonosi jogokat gyakorló miniszternek, hogy nem köti meg a szerződést. Az origo.hu hírportál szerint a bankban újabb egyeztetést tartottak a vitatott beruházásnak nyújtandó, egy tavaly októberi kormányhatározatban eldöntött 15,3 milliárd forintos hitelről. Ezt az MFB biztosította volna állami kezességvállalással, és a hitellel kapcsolatban "találtak olyan momentumokat", amelyek alapján azt mégsem lehet megadni a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft.-nek. Varga István gazdasági miniszter a köztévének nyilatkozva már öt napja jelezte, hogy az MFB akkor fogja a Balatonring hitelszerződését aláírni, ha a 15,3 milliárd forintos hitellel és a biztosítékokkal kapcsolatos összes feltétel rendben van, a bank jogászai megbízhatónak tartják. Pár hete az index.hu hírportál vetette fel, hogy problémák vannak a beruházással, egyebek között azt, hogy a pénzügyminisztériumi szakértők nem javasolták a beruházás állami támogatását, mert túl kockázatos, gazdaságtalan, esetleg még jogszerűtlen is. Ezt követően tiltakoztak civil szervezetek, a K-Monitor Közhasznú Egyesület, a Társaság a szabadságjogokért (TASZ), a Transparency International (TI), valamint a Lehet Más a Politika (LMP), és a szerződési folyamat leállítását kérték.
     A beruházók szerint a kritikák alaptalanok. A spanyol hátterű Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft. maga tette közzé a KPMG által, az MFB számára az állami garanciával nyújtott hitelfelvételhez készült tanulmányt, amely szerintük összességében pozitív véleményt fogalmaz meg a beruházással kapcsolatban, és azt állapítja meg, hogy nem azonosítható olyan tényező, amely a jelenlegi ismeretek szerint kizárná a projekt megvalósíthatóságát. A település polgármestere is kiállt a beruházás mellett.
    Az állami tulajdonban lévő fejlesztési bank egy tavaly októberi kormányhatározat szerint 15,3 milliárd forint összegű hitelt nyújtott volna 80 százalékos állami kezesség mellett a sávolyi MotoGP megépítéséhez. A Magyar Turizmus Zrt. pedig 10 év alatt 20 milliárd forintot fizetett volna a verseny rendezési jogáért.
    Suchmann Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke, a beruházás koordinálásának kormánybiztosa a napokban bejelentette, hogy lemond a beruházás koordinálásának feladatáról. A szocialista politikus az MTI-nek úgy fogalmazott: "sajnálom, hogy semmit, ami a közjót szolgálja, ebben az országban nem lehet tisztességesen végigvinni". Gazdasági szakértők szerint az erősödő Balatonring botrány miatt mondott le posztjáról váratlanul, az Utazás Kiállítás idején, Niklai Ákos, a Magyar Turizmus Zrt. elnöke.  (Forrás: MTI, origo.hu, index.hu, 2010.03-12.)