Épp sebességet készül váltani a magyar magánegészségügy, ahogyan korábban előrejeleztük: a privát szolgáltatók a járvány utáni világban nyertesen kerülnek ki. Az állami egészségügy kapacitáskorlátai, a háztartások jövedelmi helyzetének szinte folyamatos javulása erőteljes keresletet generálnak a magánegészségügyi szolgáltatások iránt és az elmúlt hónapokban szintet lépnek a magáncégek, fekvőbeteg-kapacitásaikat kezdték el látványos tempóban feltölteni és bővíteni. Eközben az országos hálózatok kiépítése, a konszolidáció is zajlik a piacon. Mindezek ellenére mégis azt mondhatjuk: a magyar egészségügy egy átmeneti állapotba került. Ugyan a magánszolgáltatók palettája szélesedik, de nem teljes (nem is lehet az szabályozási okokból kifolyólag), és közben az állami ellátás lehetőségei sem nevezhetőek teljesnek. Adódik tehát a kérdés: meddig tarthat ez az átmeneti állapot, miért nem optimális ez a helyzet a betegek szempontjából és mi zökkentheti ki a rendszert ebből az átmeneti helyzetéből? Magához tér a közellátás az új kormány tervei nyomán? Akkorára nő a magánellátás, hogy megkerülhetetlenné válik az állam szempontjából is? Elkezdődik egy jobb kooperáció a magánegészségügy és a szabályozó hatóság között, lekövetheti ezt a finanszírozás is, akár kiegészítő biztosítás formájában? Vagy egyszerűen a magánegészségügyi biztosítások futnak fel organikusan? Természetesen szó lesz még digitalizációról, telemedicináról, betegutakról, humánerőforrás-megoldásokról, áremelkedésekről, vagyis az egész szektor kilátásairól.