HÍREK->Archívum

Szakmai hírek Kulturális és egyéb hírek Keresés a hírekben

 
Élénkül a belföldi vendégforgalom
2005.06.30.

Felemás a kép a Balatonnál: kevesebb a külföldi, de egyre több a magyar turista. A megkérdezett idegenforgalmi vállalkozások nagy része csökkenésről számolt be, de szerencsére akad olyan hely is, ahol kevesebb az ok a panaszra.
Nem jelentős, ám a tavalyi évhez képest némi növekedést tapasztalnak a Club Tihany üdülőfaluban. Cserép Béla értékesítési vezető elmondta: a növekedés elsősorban a konferenciavendégeknek köszönhető, de a főszezon is jobbnak ígérkezik a tavalyinál, ez viszont az egyéni pihenők miatt alakulhat így. Július-augusztusban már több hétre telt házat jeleznek. Júniusban és a következő hónap elején sok a dán vendég, a hónap végétől pedig a németek érkeznek nagyobb számban. Az értékesítési vezető szerint örvendetes, hogy egyre több a hazai vendég, és élénkülés tapasztalható az osztrák piacon is. Ugyan még nem nagy számban, de megjelentek a belgák, hollandok, franciák is, és ez biztató - mondta Cserép Béla. Éves szinten egyébként 15 százalékos növekedésre számítanak.
Nem vagyunk jobbak, mint tavaly, elmaradtak ugyanis a buszos csoportok, akik az elő- és utószezoni töltést biztosították - tudtuk meg Rádóczy Andreától, a füredi Marina és Annabella szállodák értékesítési igazgatójától. A konferenciaturizmusban és az egyéni belföldi vendégek körében továbbra is élénkülés figyelhető meg, õk azonban nem pótolják teljes mértékben a kieső csoportokat. Nagy Jenő, a szállodák igazgatója szerint a csoportok elmaradását a fapados légitársaságok megjelenése is okozhatja, ezek ugyanis többnyire gyors, kényelmes és olcsó utazást biztosítanak. A nem túl biztató adatokon jó idő esetén egyébként nagymértékben segíthetnek a hazai vendégek, akik egy-egy hosszú hétvégét töltenek el a magyar tengernél. Az igazgató szerint örvendetes infrastrukturális beruházások kezdődtek meg Füreden is, emiatt jövőre áttörés várható a Balatonnál.
Mintegy harmincszázalékos visszaesés tapasztalható az elmúlt év hasonló időszakához képest - értékelte a júniust Punk Ferenc, a tihanyi Ferenc-pince tulajdonosa, aki épp a napokban hasonlította össze a tavalyi árbevételeket az ideivel. Az előszezonban a céges rendezvények, csoportok voltak jellemzők, de ez az időszak már lecsengett, a főszezon pedig még nem kezdődött el.
Gyengébb volt az idei első nyári hónap, mint tavaly, de ennek a korai pünkösd is lehet az oka ? mondta Sall Csabáné, a badacsonytomaji Midi Tourist vezetõje. Az elõrejelzések szerint júliustól nagyobb forgalomra számítanak, és egyre jobban élénkül a belföldi vendégforgalom is. Érdekesség, hogy a foglalások száma magasabb, de az eddiginél rövidebb idõt töltenek majd a vendégek a tónál. A szakember szerint a házak iránti igény nem változott: pénztárcától függõen keresik az olcsóbb kategóriájú szállásokat, de a drágább, igényesebb házakat is ki lehet adni.
A nyár elsõ részében a dánok töltik meg nagy részben a Balatontourist kempingjeit, így van ez az idén is. Tóth Béla marketingvezetõ elmondta: az elmúlt hétvégén már sokan érkeztek Dániából, de a döntõ ez a hétvége lesz, amikor már holland vendégekre is számítanak. Pillanatnyilag kevesebben kempingeznek a társaság szálláshelyein a tavalyihoz képest, de az elõfoglalások 10 százalékkal több vendéget jósolnak. A marketingvezetõ kiemelte: náluk is egyre több a belföldi vendég. Örvendetes, hogy egyre több a hazai vendég, és élénkülés tapasztalható az osztrák piacon is. Az elõszezonban a Balatoni Hajózási Rt.-nél is fellendülést tapasztaltak.