HÍREK->Archívum

Szakmai hírek Kulturális és egyéb hírek Keresés a hírekben

 
Idén már mindenképpen lesz Pécs Expo
2006.05.02.

Az Expo Center Pécs komplexumnak új szabályozása, illetőleg a standárak véglegesítése megtörtént, a napokban kiküldik a jelentkezési anyagokat. Lapunk kérdésére reagálva Kapás Szabolcs közölte, hogy reményeik szerint az Expo Center javító, befejező munkálatai a vásárnyitásnál korábbi időpontra elkészülnek. Az épület részleges nyitása már májusban megtörténik, míg a sátorszerkezet javításának befejezési határideje augusztus eleje, így az nem veszélyeztetheti a vásár megtartását.

A társaság idén októberben a téli turizmust, szabadidőt és sportokat összefogó kiállítás rendezését tervezi, novemberben pedig a borászszakma bemutatkozása várható a hagyományos VinFood szakkiállításon.

Mint korábban már megírtuk, szakértők szerint az Expo Center létesítményét csak úgy lehet gazdaságosan működtetni, ha szinte egymást érik benne a rendezvények. Ennek kapcsán Kapás Szabolcs elmondta, hogy a nyár folyamán a labdarugó-világbajnoksághoz kötődő rendezvényekkel készülnek, augusztusra egy Expo Beach megszervezésének ötlete merült fel. Külső érdeklődés is van a létesítmény iránt, koncertek, fesztiválok, bálok és konferenciák egészíthetik ki a most formálódó éves programot.

Forrás: Új Dunántúli Napló, Kaszás E.