HÍREK->Archívum

Szakmai hírek Kulturális és egyéb hírek Keresés a hírekben

 
Ötvenegyezer látogatót fogadott idén a TIK
2006.12.08.

Az idén a filharmónia zongoraestje háromszáz, Zorán egyetemistáknak szervezett koncertje hétszáz fős tömeget vonzott.

A kongresszusi központ vezetőjétől, Erdélyi Evelyntől megtudtuk, hogy az elmúlt két esztendőben az üzleti rendezvények közül a KÉSZ Kft. hétszáz fős karácsonyi gálavacsorája volt a legnagyobb. Az egyetemi rendezvények közül a második éve megrendezett állásbörzét látogatták a legtöbben: ezerhétszázan.

Az aneszteziológusok és a gasztroenterológusok tudományos kongresszusán egyaránt ezerötszázan gyűltek össze a TIK-ben. Az utóbbi, ötnapos rendezvény a leghosszabb és a legtöbb bevételt hozó konferenciának bizonyult. Az intézmény tavaly kétszázötven rendezvényen harminckilencezer, míg az idén kétszázhatvan rendezvényen ötvenegyezer látogatót fogadott.

A kongresszusi központot listaáron négyszázhuszonötezer forintért lehet kibérelni egy napra, de ez az összeg külön megegyezés szerint kedvezményekkel csökkenthető < mondta el az igazgatónő. > Az árban a ruhatár, a műszaki és biztonsági ügyelet, a tolmácsfülke és a hangosítás is benne van, mint ahogy a technikai eszközöket < projektor, laptop, vászon > is biztosítjuk. A száznyolcvan gépkocsit befogadó mélygarázs mellett informatikai szolgáltatások, így korlátlan vezeték nélküli internethasználat is a bérlő rendelkezésére áll.

A TIK éves háromszázmilliós költségvetésének egy részét az egyetem fedezi, a fennmaradó összeget a kongresszusi központ rendezvénybevételeiből kell előteremteni < Csupán a rendezvények nem tartják el a házat, szükségünk van egyetemi forrásokra is. A legtöbb kiadásunkat a közművek kifizetése jelenti, ugyanis a TIK igazgatósága kevesebb mint húsz főt alkalmaz > beszélt a költségekről Erdélyi Evelyn.

Idén már csak kisebb rendezvények lesznek a központban. Az intézmény az új évet az egyetemi rektorának háromszáz fős fogadásával ünnepli. A TIK januárban hatszáz főt vár az idegtudományi társaság kongresszusára. A tavasszal kezdődő nagyobb rendezvényekre is időben felkészülnek. < A kiállítási térben és a két nagyelőadóban szeretnénk kicserélni a szőnyegeket, valamint újabb beszerzésekkel székeket, projektort és laptopot is vásárolnánk > mondta el az intézményvezető.

Forrás: Délmagyarország