HÍREK->Archívum

Szakmai hírek Kulturális és egyéb hírek Keresés a hírekben

 
Meghosszabbították a Forma 1-es Hungaroring szerződést
2008.08.08.

Rendkívül elégedettek vagyunk, a magyar pálya remek adottságokkal rendelkezik, és már európai színvonalú, - nyilatkozott Ecclestone. Gyenesei István pedig azt hangsúlyozta, hogy Magyarország időben lépett, hiszen az következő években az európai versenyek számát a felére csökkentik, így várhatóan a jelenlegi tíz nagydíj helyett, csak négy-öt kap majd helyet a versenynaptárban. Rámutatott,hogy időben kezdtük el a tárgyalásokat, mert nagyon fontos volt, hogy megőrizzük a pozíciónkat. A jelenlegi szerződés gyakorlatilag a régi folytatása. Az új szerződéssel a Magyar Nagydíj a Forma-1-es világbajnoki versenynaptárban a harmadik leghosszabb ideje egy helyen megrendezésre kerülő viadal: az első helyen Monte-Carlo áll, ott 1955-től kezdve róják a köröket, míg Monzában 1981 óta. Gyenesei hozzátette: az idei verseny előtt sokan már temették a Magyar Nagydíjat, ennek ellenére soha nem látott tömeg szállta meg a Hungaroringet erre a hétvégre, ami nemcsak a sok ezer lengyel szurkolónak köszönhető, akik honfitársuk, Robert Kubica sikeréért szorítanak, hanem annak is, hogy rendkívül sok magyar érdeklődő is kilátogatott az eseményre.
    A mogyoródi Magyar Nagydíj egyébként nem mindennapi izgalmak közepette zajlott. A rajtot követően a harmadik pozícióból startoló Felipe Massa megelőzte az élről induló McLaren-kettőst, Kovalainent és Hamiltont, de aztán szomorú véget ért számára a hungaroringi kirándulás: három körrel a befejezés előtt "elfüstölt" autójának a motorja. A tavaly ugyanitt győztes Hamilton valamivel jobban járt nála: megúszta egy defekttel, s az ötödik helyen azért célba ért.
A versenyt a finn Heikki Kovalainen nyerte a nagy meglepetésre második, német Timo Glock és a szintén finn Kimi Räikkönen előtt.
    A Magyar Nagydíj végeredménye: 1. Heikki Kovalainen (finn, McLaren), 2. Timo Glock (német, Toyota), 3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari), 4. Fernando Alonso (spanyol, Renault), 5. Lewis Hamilton (brit, McLaren), 6. Nelson Piquet Jr. (brazil, Renault), 7. Jarno Trulli (olasz, Toyota), 8. Robert Kubica (lengyel, BMW-Sauber).
A vb-pontverseny állása. Pilóták: 1. Hamilton 62 pont, 2. Räikkönen 57, 3. Massa 54, 4. Kubica 49, 5. Heidfeld 41, 6. Kovalainen 38. Konstruktőrök: 1. Ferrari 111, 2. McLaren 100, 3. BMW-Sauber 90, 4. Toyota 35, 5. Renault 31, 6. Red Bull 24. (Forrás: Népszabadság, 2008.08.04.)