HÍREK->Archívum

Szakmai hírek Kulturális és egyéb hírek Keresés a hírekben

 
MaReSz közgyűlés január 23-án
2009.01.16.

A tavaly júniusi közgyűlésen folytatódott az őrségváltás a MaReSz élén. A több mint másfél évtizede a rendezvényszervezői szakma szövetségét irányító három "alapító atya" is kikerült az elnökségből, s nélkülük, de támogatásukkal folytatódik a MaReSz két és fél éve kezdődött megújulása. Hencsey Guszáv, Köves Tibor eddigi elnök és Ihrig Péter, a szervezet létrehozója helyett új tagok kerültek két évre a héttagú elnökségbe a tisztújító közgyűlésen. Szalma Béla új elnök reményét fejezte ki, hogy a több mint száztagú szövetség a tapasztalt régi tagok és az aktívabb, változásokat sürgető fiatalok sikeres együttműködésével még jobban tudja majd képviselni a szakmát. Reményét fejezte ki, hogy sikerül a tagokat jobban bevonni a munkába. Köves Tibor leköszönő elnök akkor elismerte, hogy voltak bizonyos súrlódások a lelkes fiatalok és a tapasztalt idősebbek között, de a legtöbb fontos kérdésben mindig sikerült megegyezésre jutni. Ilyen nagy feladat volt az új alapszabály kidolgozása, amelyet a közgyűlés végül is egy ellenszavazattal és egy tartózkodással fogadott el. A gondok között említette, hogy a tagozatok működése még nem az igazi, s ebben nagyobb aktivitást sürgetett. Elismerését fejezte ki a MaReSz Hírlevél szerkesztőjének, Horváth Ágnes főtitkárnak a lap színvonalas működéséért.

A júniusi közgyűlés óta a hétfős elnökség a következő: Szalma Béla elnök, a MOTESZ Kongresszusi Iroda ügyvezetője, Nagy Gábor első alelnök, a Sensation Event tulajdonosa, Stefkóné Vermes Judit második alelnök, a CONGRESS Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője, Makray Balázs, a debreceni Főnix Rendezvényszervező Kht. ügyvezetője, Morlin Franciska, a CHEMOL Travel beutazási & kongresszusi részlegének vezetője, Semsei Rudolf, a Budapest Party Service ügyvezetője és Varga Attila, a DIAMOND CONGRESS ügyvezetője.
A január 23-i közgyűlésen megválasztják a Felügyelő Bizottság tagjait és tagfelvételi ügyekről is szó lesz. (Forrás: MaReSz, Eventer, 2009.01.16.)